Felnagy Ida: Fájó csend

Csend van, melyet megtörni vétek.
Ilyenkor előjönnek az emlékek.
Fájón táncolják a szívet körül,
S mardossák a lelket kegyetlenül.

Én mint emlék, vajon eszébe jutok-e valakinek?
Küld-e emlékem könnyet két szemébe?
S halk suttogásom jut-e még eszébe?

Mert számomra ami történt, el nem felejthető.
Nekem ő volt a fontos, s az első.
S míg együtt voltunk, boldogság ölelt át bennünket,
De most csend van melyet megtörni vétek.